2015. június 23., kedd

3. Párizsban

Leszálltunk. Épségben. Bár nem tudom mit aggódtam számtalanszor utaztam már repülőn.
Miután mindenki megkapta a csomagját összehívott minket a tanárnő.
-         Gyerekek, kérlek titeket a diszkrét viselkedésre és arra, hogy senki ne kóboroljon el, amíg a szállodához nem érünk rendben?
-         Igen tanárnő – hangzott szánkból a jól ismert két szavas válasz.
-         Tessa, szerinted mi lesz a meglepetés? – kérdezte a mellettem sétáló Anne.
-         Fogalmam sincs sajnos ezt nem árulta el nekem sem a tanárnő – mondtam miközben a házak falait néztem, amit már ezerszer láttam, de nem tudok megunni.

Hotelben:

-         A szobabeosztást már tudjátok, a kulcsok pedig itt vannak – adta át a kulcsot a tanárnő és mehettünk is felfedezni a kuckónkat Anne-el.
-         A gyönyörű – mondta mikor belépett a szobába Anne.
-         Igen ez nagyon szép – mondtam mikor utána bejöttem.
-         Na és mi a terv hova megyünk? – kérdezte barátnőm amint letette, a fenekét az ágyra.

-         Most értünk ide. Először szerintem pakolunk, ki nm gondolod? – mondtam és elkezdtem kinyitogatni a szekrényeket és pakolni a ruháimat szépen egyesével.
Hirtelen kicsapódott az ajtó és Courtney és hűséges pincsikutyái jelentek meg. Tudjátok, minden osztályba van egy-két olyan gyerek, aki királynőset játszik, és akik nem fognak soha hiányozni. Na, ő az a személy. 
 Én nem vagyok haragtartó, de őt ki nem állhatom.
-         Há! A ti szobátok nagyobb, mint a miénk. 
     Ez hogy lehetséges? – kérdezte rikácsolós hangján. Én csak néztem és meg sem szólaltam. Minek? Ellentétben velem, Anne felemelte a hangját.

-         Figyelj ki engedte meg neked, hogy be gyere? Nem vagy te itt senki, úgyhogy azt ajánlom, vedd lejjebb azt a sikítozós hangodat, mert szét meg tőled a fejem. – Hát igen Anne-nek nem régiben azt mondták az orvosok, hogy enyhén dührohamos, és hogyha lehet, akkor ne idegesítsék fel, nagyon mert már így is gyógyszert kell rá szednie. Azt mondták, hogy ez idővel el fog múlni, de úgy tűnik ez nem az, az idő.
-         Anne nyugi – mondtam neki és oda mentem mellé és kezemet a hátára simítottam. Ez általában beszokott, jönni és lenyugszik.

-         Courtney légy szíves és most hagyd el a szobánkat. Arról nem mi tehetünk, hogy kicsi szobát kaptatok – mondtam.
-         Rendben Tess most elmegyünk. – mondta és elmentek a követőivel. Azt hiszem, hogy velem nincsen baja, de nekem eléggé ellenszenves. Nem tehetek, róla ez van és kész.
-         Utálom – mondta Anne és puffogva neki állt ő is kipakolni.
Végeztünk a kipakolással és most éppen pihenünk.
-         Anne! – szóltam neki miközben ő egy magazint olvasott.
-         Mi az? – kérdezzte és letette kezéből az újságot.
-         Tuti hogy nem igaz dee..tudod, van az a fiúbanda, akiket kedvelek – mondta lassan mire Ann szeme felcsillant.
-         Mi van velük – kérdezte izgatottan. Úgy érzem, kezdi ő is megkedvelni őket.
-         …és nekik ebben az időszakban van turnéjuk… - mondtam még lassabban. ő meg csak nézett és lassan kezdett leesni neki.
-         Mire gondolsz Tessa?
-         Hát ara hogy megnéztem az időpontokat és ezen a héten vannak itt. Párizsban!!! – már szerintem kiabáltam.

-         És….? – akkor tévedtem..mégsem, esett le neki.
-         Figyelj…lehet, hogy ez a meglepetés..hogy elmegyünk a koncertre! – mondtam neki suttogva, de már láttam, hogy mindjárt elkezd sikítozni ezért gyorsan befogtam a száját.

-         De nem biztos csak lehet. Reménykedem, hogy lehet. – mondtam neki mosolyogva mire ő is elmosolyodott.

Este:

Lehívott minket a hall-ba a tanárnő, mert valamit be akart, jelenteni. Remélem a meglepivel kapcsolatos.
-         Gyerekek az lenne a kérdésem, hogy menni idő alatt 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése